Goodbye World of Coffee 2021, Hello 2022

2021-05-20

Minden interjú, partneri konzultáció vagy baráti beszélgetés során előbb vagy utóbb felteszitek nekünk a kérdést: Miért Roastopus? Ha nagyon trendik és marketingkompatibilisek szeretnénk lenni, akkor kerítenénk köré egy extracuki sztorit arról, hogy milyen körülmények között pattant ki a fejünkből ez az elnevezés, de a válasz ennél sokkal egyszerűbb. 

2017 második felében elhatároztuk, hogy kávémárkát építünk, de nem akármilyet. Nem titok, hogy a Roastopus első lépéseit (ha úgy tetszik karcsapásait) külső szakértők támogatásával tette meg, melyhez saját mérnöki, pénzügyi és projektmenedzsment tudásunkat rendeltük hozzá. A termékdizájn tekintetében Kiss Miklóst bíztuk meg, akinek az elképzelésink felvázolását követően szabadkezet adtunk. Az ő szaktudásában és tapasztalatában vakon megbízva menetelt előre a termékdizájn kialakítása, ami kicsit sem volt komfortos számunkra, tekintve, hogy a részterületek feletti kontroll elengedése ellentmond a projektmenedzsment összes írott és íratlan szabályának. A termékdizájn, az értékesítés, valamint a marketingeszközök megalkotása terén fő szempont volt a nemzetközi piacon való későbbi megjelenés, mely a 2020-as évtől egyre növekvő részét képezi a Roastopus mindennapjainak. Ezen törekvősünkhöz járult hozzá a Magyar Exportfejlesztési Ügynökség 2020 decemberében.

 

 

Pihenés helyett pályázatírás

Történt egyszer, hogy az óvodai nyáriszünetet kihasználva elutaztunk, hogy pár nap szünetet tartsunk. Bence, akit az idő a Roastopus stratégiai döntéseiért felelős (pénz)tárcanélküli miniszterévé nevezett ki egy ötlettel állt elő a Back-Office csoportunk éviközi egyetlen leállásunk első napján. „Na figyeljetek van ez a külpiaci pályázat, még van 3 nap a beadásig…el kéne indulni!” Így aztán 2 perc alatt vége lett a tóparton hesszelős terveimnek…Balázs tartotta a frontot az üzemben, én pedig Ákos pénzügyi támogatásával összeraktam a Magyar Exportfejlesztési Ügynökség külpiacrajutási pályázatának dokumentációját. A következő 72 óra telefonálással, ajánlatkéréssel és adatlapok töltögetésével telt, de végül sikeresen benyújtottuk a pályázatunkat, ami pár hónappal később pozitív elbírálásban részesült. Örülök, mert több év pályázatírással eltöltött idő nyert értelmet azon a napon.

De ne gondoljátok, hogy a megvalósítás is ennyire meseszerűen zajlik…. a projektünk ütemezését a 2021-ben Görögországban megrendezésre kerülő nemzetközi World of Coffee rendezvényen történő részvételre építettük fel, amit végül töröltek, így néhány hónap megvalósítási időszakot követően az egész projektünk ment a kukába…vagy mégsem?

 

 

Mániánk a hatékonyságnövelés…

Ha egyszerűsítenem kellene a Roastopus működését, akkor három alappillért jelölnék meg. Az egyik a kávé, a másik a vállalkozás-menedzsment, a harmadik pedig a pénzügyi kontrolling. Ennek a hármasnak az egységét kell megteremtenünk úgy, hogy eltérő földrajzi helyen töltjük a mindennapjainkat (Kaposvár-Székesfehérvár-Sopron). Ebből adódóan számunkra egyetlen hely létezik, ahol működtetni tudjuk a folyamatainkat, ez az online tér. Projektünk első mozzanata volt egy online vállalatirányítási rendszer bevezetése, ami tovább automatizálta a működésünket. Több hónapos előkészítést követően április óta az OVIP rendszerén keresztül adminisztráljuk a teljes gyártást, raktározást és a beszerzéseinket, valamint ezen keresztül bonyolítjuk a rendelések feldolgozását az automatikus csomagküldésen át a számlázásig. A legkedvencebb-kedvenc tevékenységem ezen a felületen az, amikor feladatot oszthatok ki a srácoknak és nem kommentelhetik. Köszi OVIP, részemről már megérte!

 

 

Angol nyelvű honlap és social media

A nyár elején induló külföldi értékesítés megalapozására instagram felületünkön angol nyelvre váltottunk, melyet néhány szintén angol nyelvű facebook megjelenés egészít ki. A célországokra irányuló külföldi kampányunk kidolgozásáért és megvalósításáért köszönet a Peaberry pr csapatának. Ezúton is ígéretet teszek arra, hogy a jövőben megpróbálom nem vasárnap visszaigazolni a vasárnapi megjelenéseket. 

Bár nagyon szeretjük a holnapunkat, a külföldi megjelenés előtt mégis ráncfelvarráson és SEO optimalizáláson kell átesnie. A redizájn ezúttal is Kiss Miklóshoz köthető, az elképzeléseit pedig Táskai József webfejlesztő valósítja meg. Figyelem szpojler következik!

 

 

2021 World of Coffee Trade Show Canceled Due to COVID-19 

Dear Balazs, Today we are announcing the cancellation of the 2021 World of Coffee (WOC) trade show, scheduled to take place in Athens this June, due to the ongoing coronavirus pandemic.” Hát így kezdődött az a levél, ami végül a teljes projektünk újratervezését eredményezte. Ezen a napon a projektünk teljes költségvetésének a fele nullázódott le percek alatt. Próbáltuk persze lehetséges mentő rendezvényekkel betölteni az űrt, de valljuk be, nem lett volna az igazi. Aztán néhány hét vívódás és 652 féle módosított költségvetési terv után a támogatást biztosító Magyar Exportfejlesztési Ügynökségtől megérkezett a nagy hír: A támogatási időszak vége 2021. november 30-ról meghosszabbításra került 2022. november 30-ig, így a támogatott tevékenység elszámolhatósági időszaka is 2022. november 30-ra módosult. A levél olvasásának pillanatában már mindannyian tudtuk, hogy Magyarországról biztosan ott lesz egy pörkölő a 2022-es World of Coffee Trade Show-n Varsóban!

 

 

ui.: Visszatérve arra a kérdésre, hogy honnan jött a Roastopus név. Ezzel kapcsolatban a Kiss Miki-Kovács Kristóf koprodukciót kellene megkérdezni, mert én nem tudom…